5 perc zene Évivel - FEBRUÁR

Szeretettel üdvözlök minden kedves Netnyúz olvasót. Elnézést kérek a februári lemaradásért, elvoltam foglalva különböző "földi" tevékenykedéssel, nem kellene a dolgoknak így haladniuk, de sajnos ez van.Ez mostanára már ténnyé vált, hogy az ember mindent elpusztít ami körülötte szép és jó, és értékes.De olvasva a zeneszerzők életét, mindig erőre kapok, és látván hogyan dacoltak az élettel, megerősödik bennem az a hit, hogy a jóért, a szépért, a szeretetért, a zenéért mindig , de mindig érdemes harcolni. És én továbbra is ezt az utat választom. A harcot.És tudom, milyen sokan vannak velem és mellettem.
Oh, nagyon sokan, és meg is köszönöm ezt. Mi együtt mindent megteszünk azért, hogy gyermekeink boldogok legyenek és jól érezzék magukat ebben az életben. És hogy senki sem tapossa el őket, és ne nyomja el őket. Ezért érdemes harcolni.

Nos, kezdjük a februári zenészekkel, hiszen van pár nagyon érdekes figura közöttük.

Kezdeném egy olasz úriemberrel, éspedig Giovanni Pierluigi da Palestrinával, aki született 1525 február 3-án, és elhunyt 1594-ben. Életét Itáliában élte le, hiszen sosem volt gazdag ember aki nagy utazásokat megengedhetett volna magának.
Szegény családban született bele, és taníttatását alig tudták megengedni maguknak a szülők. Palestrinát is, úgy mint sok más zeneszerzőt pártfogásába vette maga az egyház, hiszen abban az időben az egyháznak nagy szava volt a gyermekek taníttatásában, a kultúra és a művészetek pártolásában. Most, hogy írom ezeket eszembe jut, hogy nem sokat változott az emberiség a sok-sok ezer években, hiszen mostanában is ott tartunk, hogy az állam bácsi nem tud pártfogolni, hát akkor az egyház az, amelyik átveszi ezt a munkát.A tanítást, a művészeti képzést. Ugye milyen érdekes?
Nem sok minden változott. Most is vannak hírességek, úgy ahogyan voltak 500 évvel ezelőtt, és most az egyház az, amelyik segíti az ember kiteljesedését, fejlődését. Ez csodálatos. És jó ez így. Mert nagyon úgy néz ki, hogy ennek így kell lennie. Másként nem megy.
Nos, de térjünk vissza Palestrinához, aki rendes egyházi csemete lévén, meg is nősült eléggé fiatalon, és lett is 3 gyermeke, de el is veszítette családját. Megnősült másodjára is, de most már bölcsebb lévén egy idősebb és jómódú özvegy asszonyt vett el akinek saját szőrme kereskedése volt. Palestrina, a komponálás mellett felesége kereskedését is átvette, és így legalább jó módban élte le életét. Nagyon sok egyházi jellegű művet komponált, azokban az években az volt a nagy divat, és őt nevezik a " templomi zene megmentőjének". Majd mondom is miért. Azok az évek az ellenreformáció évei voltak, és az egyház -, mármint a katolikus egyházról van szó- nem fogadta el a többszólamúságot, tehát ördögi dolognak vélte, ha valamilyen zene több szólamra lett írva. A zenei történetek vallásos üzenetét csak egy szólamú zenében tudták- akarták- elfogadni.
És akkor jött Palestrina, aki ugyan sokat kockáztatva bemutatta saját gyönyörűséges műveit , és demonstrálta, hogy a többszólamú zene is ugyan olyan csodálatosan át tudja adni a vallásos üzenetet. És a nagy papi fejedelemségek elfogadták, és nem hurcolták meg Palestrinát. És szerencséje volt a zeneszerzőnek, mert bizony rosszul járt az, akit azokban az években eretnekséggel vádoltak. De Palestrina megúszta, és életben maradt, nem égettél el. Szerencsés zenész. De a zenészek általában véve szerencséseknek mondhatók, hiszen nagyon úgy látszik, hogy szereti őket az Úr Isten.
Nos, ennyit Palestrináról, aki tovább élte szépen, jó módban, a kis szőrme kereskedésével és feleségével együtt életét.

Második zeneszerzőnk, Alban Berg, aki 1885-ben született, február 9-én .Ő Bécsben élte le élete nagy részét,egy kereskedő családban született, és nem voltak szegények Bergék. Nem szánták egyáltalán zenésznek, sőt, voltak is gondok emiatt a családjával, viszont Berget sem érdekelte mások véleménye. Édesanyja művészei hajlamait örökölvén úgy döntött semmi sem érdekli. Ő zeneszerző lesz. És az is lett.Idővel örökölt is szép kis vagyont, ott hagyta az egyetemet és nekikezdett a komponálásnak. Ő is belépett a dodekafónia, tizenkét fokúság képviseletébe. Ez eléggé bonyolult, ez a bizonyos dodekafónia, és most nem fogok belekezdeni ennek a magyarázatába. A dodekafóniáról talán csak annyit, hogy nem is sérti az ember fülét, de sej de nagy élményt sem ad. Tehát mindenki döntse el jó maga, hogy szereti-e a dodekafon zenét vagy sem. Én nem vagyok ennek a zenének a híve. Szeretem a modern zenét, Stravinszkit, vagy Webbert, de inkább megállok egy Debussy, vagy Ravel szinten. Igaz, Messiaen madár dallamú világát is szeretem, meg Hindemith eléggé furcsa zenéjét is nagyon kedvelem, de nem vagyok a dodekafónia híve. De ez a saját véleményem.
Tehát, Berg is érdekes ember volt, sosem nősült meg, noha valamiféle Hanna nevezetű hölggyel volt sok éven át viszonya, és eléggé furcsa ember volt. De érdekes években született bele, hiszen ott voltak a világ háborúk, no meg Hitlerék,tehát nem semmi korban született bele.

Harmadik zeneszerzőnk ismét egy olasz úriember . Neve angyali, hiszen Arcangello Corelli-nek hívják.Angello olaszul angyalt jelent. Corelli 1653-ban született, február 17-én és 1713-ban hunyt el. Élete nagy részét Itáliában élte le , találkozott Handellel is, és ami ritkaság a zenészeknél, jó barátságban is voltak. Természetesen őt is a papok taníttatták és pártfogolták, hiszen tehetséges egyénnek mutatkozott már ifjú korától. Idővel Itália vezető hegedűse lett, és jó életet kapott az Úrtól, viszont csak nem volt teljesen boldog, mert nem nősült meg soha, és nem volt családja. Tulajdonképpen búskomorságban szenvedett élete végéig és ez lett halála oka is. Egy ideig Krisztina svéd királynő szolgálatában állt, akihez, a rossz szájak szerint közeli szálak fűzték. De ez egy románc volt csak, és nagyon úgy néz ki nyomokat csak Corelli szívében hagyott. Miután a királynő elköltözött Panfili kardinális vette védő szárnyak alá Corellit. De végül is legfőbb támogatója Ottoboni bíboros lett, aki nagyon szerette Corelli műveit, és nagyra értékelte a zeneszerzőt. Corelli végül is nagy zeneszerző lett, hiszen ő lett a Concerto grosso megteremtője. No, de mind hiába, mert 1713-ban búskomorsága miatt Corelli is távozott a földi élők soraiból, beköltözvén a halhatatlanságba.

Következő zeneszerzőnk egy francia úriember, aki híressé vált balett, valamint opera zenéjéről. Ő nem más mint Léo Délibes, aki 1836 február 2-án született és 1891-ben hunyt el. Ő korai tehetségét kimutatván, már l2 évesen a Párizsi Konzervatóriumban tanult hangszereket , valamint hangszerelést, kórus vezetést. Később zeneszerzői pályára lépett. Egy ideig zongorakíséretből tartotta fönn magát, majd 1864-ben a párizsi Opera karigazgatója lett. Léo Délibes nagyon szerette Budapestet és a magyarokat, komponált is zongorára műveket, "Magyar románcok" címen.1879-ben pedig a nagy Szegedi árvíz ideje alatt nagyszabású koncertet rendezett, melynek a teljes bevételét az árvíz károsultaknak ajánlotta. Délibes igazi úriemberként élte életét, bohém stílusban, sosem nősült meg és a rossz szájak nem is mondanak semmi különöset a magán életéről. Talán nem is volt neki. Lehet, hogy csakis a zenének, és a zenélésnek élt. Bárhogyan is volt, 55 évesen szépen, csendesen elhunyt, és ő is bekerült a Nagy Zenei Halhatatlanság katalógusba.

Most egy német úriember következik, aki nagyon sokat komponált életében és csodálatosan szép zenéket hagyott hátra az emberiségnek. Neve Georg Friedrich Handel, az a betűre két pontot írunk, nekem nincs ilyen a klaviatúrán. Szokták még úgy is írni, hogy Haendel, így is elfogadható. Handel Halléban született, és semmiképpen nem akarták szülei zenésznek nevelni, éppen ezért a fiúcska a padláson gyakorolt egy kis clavichordon. Ez olyasmi mint egy kisebb zongora, de azért nem zongora.Abban az időben clavicsemballók és clavichordok voltak, a zongora majd csak később fejlődött ki ezekből a billentyűs hangszerekből. Tehát mint mondottam szülei jogi pályára készítették a kis Georgot. Handel apja orvos-borbély volt a szász-weisenfelsi udvarban.És noha szerette a zenét, hallani sem akart zenei pályáról. És akkor történt úgy, hogy a kis Georg padlásbeli játékát meghallotta egy nap a herceg, és akkor be is hívatta azon nyomban az apukát és megparancsolta neki, hogy a fiát taníttassa zenélni. És ezzel eldőlt Handel sorsa, hiszen a hercegi parancs az parancs. Tehát csodálatosan jöttek- mentek az események különböző zeneszerzőink életében. Vagy felfedezte őket valami híres egyházi személyiség vagy valami herceg,báró, akár királyi személyiség. És így lettek a kis zenészekből a Nagy Zeneszerzők. Mondom. Vagy az egyház vagy az állam, vagy esetleg mindkettő. Én azt csodálom, hogy ha egyszer megmondták valamelyik szülőnek, hogy most a te fiad zenész lesz, akkor az úgy is lett. Igaz hatalom kellet ahhoz, és nem is kevés. De mindig bejött.
Handelnek csodálatos, igazi álombeli szép élete volt. Ö volt a nagyon sok közül az a nagyon kevés akinek jómódú , szép élete volt. És nem is bánta, hogy sosem nősült és nem lett családja, hiszen semmiképp nem búskomorságban halt meg. És élt is nem keveset, 74 évet. Abban a korban ez nagyon hosszú életet jelentett!!
Handel Londonban, illetve Angliában élte le élete nagy részét, ezért is tekintik az angolok saját zeneszerzőnek, noha nem sok köze volt az angolsághoz, igaz angol állampolgárságát kérte és meg is kapta azt. Természetesen nagy pompával, no meg gazdagsággal együtt. Hiszen Handel igazán gazdag volt. És nem csak aranyban, no meg kilókban, hiszen eléggé túlsúlyos úriember volt, hanem hitben is, mert nagyon szerette az Istent, és amikor megírta a híres "Messiás " Oratóriumát, azt mondotta " Azt hittem a mennyországot látom és benne magát a nagy Istent". Nosza, ekkora hitben élő embernek nem kell feleség és család. Elég volt neki a zenéje és a Nagy Isten. Igaz, azért mégsem volt annyira bőkezű vele az Úr, és bizony próbára tette a hitét, mert öreg korára Handel teljesen megvakult, de nem adta fel. Sem a hitét, sem a zenéjét.Mert ha már nem tudott komponálni, akkor koncertezett, hiszen a billentyűzetet vakon is lehet használni!!
Handel nagyon sok művet hagyott hátra. Csodálatos műveket. Zenekari műveket, gyönyörű orgonaversenyeket, énekeket, és száz és száz egyházi jellegű zenét, kantátákat, oratóriumokat, passiókat. Béke poraira mert nagy ember volt, a szó szoros értelmében, és csodás zenét hagyott maga mögött.

Februári utolsó zeneszerzőnk egy nagyon érdekes, temperamentumos, és látványos életű úriember.
Ő Gioacchino Rossini, olasz zeneszerző. Pesaróban született 1792 február 29-én, elhunyt 1868-ban.Ő a bécsi klasszikusok nagy híve. Édesapja büszke olasz úriember volt, és amatőr zenészként szerepelt, édesanyja szép és kedves , életszerető varrónő. Akinek viszont nagyon szép ének hangja volt. Eleinte jól éltek, viszont a francia forradalom kitörése után Rossini apja beállt a forradalmárokhoz és miután a forradalom megbukott az apuka is bukott mindenestül. Így hát nem volt mit tenniük, és lévén Itália ahol mindig szép idő van, és süt a nap, és mindenki imádja a zenét a Rossini család beállt vándormuzsikusnak, valamint színésznek. És így éltek sokáig, vándorolván egyik helyről a másikra.Viszont a kisfiút nem vitték magukkal, ő itthon maradt a nagynénivel és a nagymamával, és a két asszony próbálta nevelni és taníttatni a fiúcskát. Mondom, próbálták, hiszen Rossini annyira rossz kölyök volt, hogy már-már szentségtörően rosszul viselkedett. Őt is egy pap bácsi tanította volna zongorázni, ha éppen hagyta volna magát, de végül is megegyeztek, hogy egy gyakorlat- egy kupica, és így lett nagy ívó Rossiniből. Mert szeretett ám enni-inni, no meg jól élni. Volt is neki 2 felesége, botrányszerűen az is, hiszen egyik házban lakott a feleség, a másikban a szerető és a kettő között Rossini, aki talán éppen valamilyen másik szeretővel volt elfoglalva. Rossini nem volt egy angyal. Távolról sem. Viszont annál jobb zenét írt. Bűneit valószínűleg a Nagy Isten megbocsátotta. Reméljük.
Rossini nagy tehetség volt, l4 évesen már dolgozott, énekelt, zongorázott, kórusokat vezetett. És ott aludt ahol éppen a jó kis Itáliai éjszakák elkapták. Ha valamelyik híd alatt, hát akkor ott. 18 éves korában megkérdezte egyik tanítóját, hogy eleget tud-e már ahhoz, hogy zenét szerezzen? A válasz pozitív lévén, összecsomagolta kis cókmókját, és útra kelt ott hagyván mindenkit nagy ámulatban. Hát ez volt Rossini. 1810-ben családja olyannyira leszegényedett, hogy jobbnak látta ha elindul egymagába munkát keresni és segíteni anyjának akit nagyon szeretett. Vándorolt egyik városból a másikba, és csak úgy gyártotta jobbnál jobb operáit . Volt olyan is amelyik megbukott, de java része elnyerte a közönség tetszését, és ez nem könnyű dolog egy Itáliában, ahol szinte mindenki vájt fülű . És mindenki énekel, és zenét szerez, és jobbnál jobb zenészek vannak minden utca sarkon! Ez manapság is így megy olaszoknál. Akinek ott sikerül befutnia, az biztos jó zenész!! Nekem aztán elhihetitek.
Rossini és a híres Paganini nagyon jó barátok voltak. És ezen csöppet sem csodálkozom, hiszen mindkettő bohém és vad volt, és nem tartozott sehová. És egyébként sem jelentettek konkurenciát egymás számára, tehát jöhetett a barátság.Egyébként Rossininek nagyon jó barátjai voltak, úgy mint Schubert, Mendelssohn, Wagner. Wagner kicsit meg is lepődött első találkozásuk után, hiszen nem is volt "annyira rossz fiú" mint ismerték szerte szét a világban. No de hiszen egy akkora úriember, gazdag német, ária úriember mint Wagner, és egy olasz bohém, híd alatt alvó szegény Rossini? Óriási különbségek vannak zenészek és zenészek között. No de zenéjük egyaránt csodálatos. Hiszen ki ne ismerné a "Sevillai borbélyt"? Vagy a Szemiramiszt"? Vagy a még híresebb, ha lehet már ennél jobban fokozni "Stabat Matert"?
És nem baj az, ha több szerető is volt, hiszen mindegyikre odaadóan vigyázott, sőt a kurtizánnak is nevet adott, hiszen végül is elvette feleségül, pedig mennyit kockáztatott. El tudjátok képzelni mit jelent egy katolikus Rómában elválni és nőül venni egy francia kurtizánt? Szóval, ez volt Rossini. Megbotránkoztató és csodálatos.
De hát kedveseim, ilyenek a zenészek. Harcolnak és szenvednek. Szeretnek és utálnak. Hidak alatt alszanak, miközben csodálatos zenéket komponálnak, olyanokat , hogy az emberiség mindmáig ezekből táplálkozik és él. Nem kell eldobni őket, szeretni kell és megtartani. Hiszen a művészet viszi előre a világot!! Ha nem lennének művészetek és művészek, semmi nem lenne itt ezen a földön. És ezt az Úr is jóváhagyta. És megáldotta.
Szóval, ennyit a februári csoda bogarakról. Jómagam meg elköszönök tőletek kedveseim, de nem hosszú időre,hiszen már itt van a március, és annak szülöttei. És ez alkalommal is köszönetet szeretnék mondani a sok szeretetért amellyel körülveszitek itt nálunk itthon Battonyán a zenét és a művészeteket, és többek között jó magamat is. És köszönöm, hogy jelen vagytok a Művészeti Iskola koncertjein és rendezvényeim. És köszönöm, hogy szurkoltok, most már bizonyos, hogy nem lesz itt Battonyán a művészeteknek ismeretlen helyű sírja, tudjátok, mint Mozart sírja!! Mert sokan tudják már és ismerik a mi harcunkat, és bizonyára előbb-utóbb győzedelmeskedni fogunk, mert az Isten és az Emberek velünk vannak.