A régi Csanád vármegye képeslapokon!

 A kötet 190 oldalas, melyben 28 db battonyai képeslap kap helyet. Aki a www.makoanno.hu oldalon önállóan rendeli meg, ne kérjen postai szállítást, mert a Battonyáról rendelt könyvek a könyvtárunkba érkeznek meg és itt átvehetők. A megfelelő számú előrendelés esetén a megjelenés várható ideje: 2013 ősze.
Még több infó : http://makoanno.hu/?page_id=2709

Nefelejcs klub – Takács Dezsővel új könyvéről beszélgettünk

A napokban kerül ki a nyomdából Takács Dezső második könyve, melynek a Nefelejcs klub címet adta. A könyv bemutatója szeptember 28-án pénteken délután 17:30-kor lesz a könyvtárban.

Takács Dezső 1983-2006 között volt Battonya tanácselnöke, majd polgármestere. Vele beszélgettem :

-          Elmondaná milyen indíttatásból született az új könyve?

-          Még egy éve sincs, hogy előző könyvem bemutatóján Fejes István felvetette, meg kellene írnom Battonya szociográfiáját.  Bár ismerem a települést, az itt élő embereket - hisz 23 évet dolgoztam a közigazgatásban -, de egy teljeskörű szociográfiához szélesebb előtanulmányokat kellett volna folytatnom, így erre a feladatra nem vállalkozhattam. Írtam inkább ehelyett egy igazi szépirodalmi művet, amiről az olvasó eldöntheti majd, hogy szociográfia-e vagy sem. Nem biztos, hogy az, bár arról szól, hogy a könyv szereplői hogyan élték meg, hogyan éltük meg a rendszerváltást, a rendszer változását és az azt követő első húsz évet. Mi lett belőlünk, hogyan változtunk meg, hogyan próbáltunk felszínen maradni, hogyan próbáltunk megélni és mindezekre milyen variációk, milyen kiutak születtek az emberek próbálkozásai révén.

-          Kiről, miről szól az új regény ?

-          Rólunk szól,  rólunk akik az előző rendszerben, a szocializmusban születtünk és szocializálódtunk. Arról, hogy az a társadalom magának nevelt bennünket, a létezéshez, boldoguláshoz, előrehaladáshoz alkalmazkodnunk kellett hozzá, meg kellett felelnünk az elvárásainak. Azután egyszercsak a rendszerváltozáskor mindez kicsúszott a lábunk alól. Megváltozott a társadalmi rend, megváltozott a gazdaság, minden megváltozott és emiatt sokunkról kiderült, hogy fölöslegesek vagyunk, hogy az a tudás, aminek birtokosai vagyunk, az nem kell. A munkanélküliség, amit korábban teljesen idegen volt számunkra, amit csak a könyvekből és a filmekből ismertünk 1991-ben megjelent nálunk is. Nagyon sok ember vesztette el az egzisztenciáját. Az emberek egy része először nem hitte el, de hamarosan rá kellett jönnie, hogy nincs biztosítva a megélhetése. Ezt egyrészt fel kellett dolgozniuk valamilyen módon érzelmileg, másrészt megváltozott az egész értékrend, megváltoztak a társadalmi normák, új társadalmi normák keletkeztek, aminek most meg kellett újra felelni, és ez nem mindenkinek sikerült. Ezen túlmenően ugye mindannyiunknak volt saját kialakult világnézetünk. Ki-ki a maga egyéni sajátosságaiból és világnézetéből kiindulva bár különböző mértékben, de egyaránt szembesült azzal, hogy világnézetéről kiderült: itt-ott hibás és változtatni kell rajta. Így egyfajta szemléletváltást is el kellett szenvedniük az embereknek ami talán még nehezebb volt mint az egzisztenciális problémákat megoldani. Összességében ezeket a kérdéseket feszegeti ez a regény.

-           

-          Miért éppen Nefelejcs klub lett a címe?

-         A történet főleg a Nefelejcs klubban játszódik, amely, működését illetően kicsit hasonlít a terápiás csoportfoglalkozásokhoz. A cselekmény fő szála két magányos emberről szól, akik a rendszerváltozás kapcsán nehéz helyzetbe kerültek, a felszínen maradásért küzdenek és közben egymásra találnak. Miután mindketten ebben a Nefelejcs klubban is megfordulnak, a regényben más emberek is megszólalnak a klubból, a foglakozások alkalmával odamennek a „pályázaton nyert plexi szószékhez” és beszélnek magukról, vagy a mesélő mesél esetleg az író ír róluk. Ugyanabban a rendszerben, nagyon különböző, egymástól nagyon eltérő sorsokkal lehet találkozni.

-          A szereplők valós, vagy kitalált  személyek?

-          A figurák, karakterek nem tisztán jelennek meg a könyvben, nem lehet senkire ráismerni, valódi nevek nem szerepelnek benne. Amiről írok az a dolog a Dél-Alföldi régióra jellemző, úgy ahogy én látom, nincsenek benne valódi helynevek sem, az olvasó ráismerhet akár Battonyára, akár Mezőhegyesre, Csanádpalotára, Mórahalomra, Bácsalmásra, vagy akár a saját lakóhelyére is, éppen azért mert ez a jelenség általános. A felszínen maradás módozatairól szól, akár arról is, hogy valaki az életben maradása érdekében a szürke- vagy a fekete gazdaságba kényszerült. Ezeket is le kellett írnom, mert ez a valósághoz tartozott és az, hogy mennyire leleményes maga „a dél-alföldi ember”, az csak akkor derül ki, ha ezt egyazegyben leírom.

-          … vagyis azért mégis a valóságból merített, valódi életekről, sorsokról írt. Honnan az anyag, honnan az ihlet ?

-          Nagyon sok emberrel találkoztam, beszélgettem, hisz  munkám olyan volt, hogy, az évek folyamán sokan bejöttek hozzám mesélni, beszélgetni, ismertem őket, tudtam róluk. Amikor elhatároztam, hogy könyvet írok a témában, kerestem azokat az embereket, akikről tudtam, hogy átélték ezeket a dolgokat és valamilyen módon megküzdöttek vele. Mert akik nem küzdöttek meg vele, nem tudták feldolgozni azokkal már nem lehetett beszélni, mert belehaltak. Szó szerint belehaltak, hiszen vagy agyon itták magukat, vagy a hatalmas pszichés nyomás hatására valamilyen betegség támadta meg őket és abba. Körülbelül húsz embert kerestem meg, velük beszélgettem. Ezekből a célzott beszélgetésekből, összegyűjtött tapasztalatokból született ez a könyv.  Persze a figurákat igyekeztem megváltoztatni. A férfi főhős karakterében legalább 4 ember személyiségjegyei vannak ötvözve . A pár másik tagja a hölgy pedig teljesen kitalált figura. A szereplők nem csak az életüket mesélik el, hanem miután megnyíltak elmondják a véleményüket erről az egészről, arról, hogy ők hogyan látják, a rendszerváltozást és az azt követő évek történéseit napjainkig. Amikor mindenki kibeszélte magát a regénybeli klubvezető vált és olyan embereket hív meg a foglalkozásokra akik valamilyen módon kilábaltak ebből a helyzetből, és pozitív példaként állíthatók a többiek számára. A cselekmény hol a valóságban hol az álmok mezején játszódik, olykor lírai, sejtelmes, időnként egy-egy helyzetre azt sugallja, hogy nincs is megoldás a valóságból való kilábalásra, csak a hit és a csodák segíthetnek.

 

-          Első hallásra nagyon érdekesnek tűnik… hány példányban jelenik meg? Hallhatnánk egy keveset a technikai részletekről is?

A 400 példányban megjelenő, 220 oldalas könyvben egy regény van. Illusztrációként négy grafika is található a benne, melyeket a borítóval együtt fiam Takács Gergely készített. A tördelőszerkesztője és  korrektora Pápay Aranka volt, aki amellett, hogy maga is író a Héttorony prózai szerkesztője. Ő írta a könyv végére az ajánlót is :

„A sorsfordító idők vesztesei mindig a csapásokat átélt, újra és újra talpra állni képes kisemberek. Az ő vallomásaik mögül finom lírai hangon küldi üzenetét e szokatlan hangulatú naplóregényével Takács Dezső: A rögös út is vezethet sikerhez, az álmok valóra válhatnak, ha hinni tudunk a hétköznapi csodákban, és nem álmodunk túl nagyot.

Burkoltan figyelmeztet; a kudarcokat felejteni nem szabad, mert mindegyik tanulsággal gazdagította, túlélővé, találékonnyá, erősebbé, tette ezt az élni akaró nemzedéket.

A könyörtelen valóságból a természet csodáin, és a jelképes átjárón át vezeti olvasóit, a lelkeket gyógyító értékekig, a reményt adó hit, a szépséges zene és költészet világába.  „

-          Jól tudom, hogy magánkiadásban jelenik meg a könyv?

-          Igen, a megjelentetéshez több okból a magánkiadást választottuk, bár egy hátránya annak is van, hisz ekkor a terjesztést is magunknak kell megoldanunk. Hasonlóan az előző könyvhöz a mostani is kapható lesz a helyi Könyvtárban, a Fő utcai Ékszer és Ajándékboltban és a „Nefelejcs” Virág és Ajándék boltban is. Vidéken élő érdeklődőknek pedig postán küldjük el majd, megrendelni emailen (levedia@gmail..com ) és telefonon ( +36-70/338-5139 ) egyaránt lehetséges.

-          Köszönöm a beszélgetést, sok elégedett olvasót kívánok!

                               Ötvösné Oláh Szilvi 

„Az én mesém” – beszélgetés Takács Dezsővel

Viharban érkeztem, 
vaksötét éjszaka. 
Hajlongó jegenyék, 
átázott föld szaga, 
s Anyám volt ott még, 
meg a bába, 
mikor belesírtam 
ebbe a világba, 
a Sztálin utca nyolcban, 
alig hallhatóan.

Takács Dezső : Jegenyék (részlet)

Takács Dezső 1983 és 2006 között előbb tanácselnöke, később polgármestere volt Battonyának. 2006-ban úgy döntött nem indul újra a polgármesteri székért, hanem nyugdíjba vonul.  A napokban jelenik meg első könyve „Az én mesém” címmel. Vele beszélgettem.

- Mi történt Önnel amióta eltűnt a közéletből? Hogyan telnek nyugdíjas évei?

- Eleinte kicsit szokatlan volt a dolog, meg kellett szokni. Az első időszakban elkezdtem azokat a dolgokat elvégezni, amiket az elmúlt huszonöt évben azzal tettem félre, hogy „majd egyszer ha…”. Ezek közül, amit lehetett meg is valósítottam 2007 végéig, de volt olyan is, amit sajnos már nem lehetett. Mindig azt terveztem, hogy majd egyszer újra zenélni fogok, fogunk. Ez a terv kedves zenészbarátom Roczkó Iván halálával már örökre csak terv marad. Az emberben azonban mindig benne van, hogy csináljon valami pluszt, valahogy másképp is kifejezze magát, mint ahogy a hétköznapi beszéd szintjén szokta. A zenélés mellett már régebben is írogattam.

- Hogyan kezdett el írni ?

- Már a főiskolán és a katonaság alatt is irodalmárokkal, magyar szakos barátokkal, hallgatótársakkal voltam körülvéve.  Bár én biológia-földrajz szakos voltam, a fő témánk valahogy mindig az irodalom körül forgott, sőt - ha már ott voltak - elolvastam a kötelező olvasmányaikat is, így óhatatlanul is megismertem, megszerettem az irodalmat.

Ekkoriban kezdtem el írogatni. Először dalszövegeket, majd a hetvenes évek elején verseket is. Ez később az évek folyamán egyre ritkább lett, ahogy rakódtak rám a kötelezettségek, hisz az íráshoz kiegyensúlyozott lelkiállapot és nyugalom kell. Ahogy nyugdíjas lettem és elfogytak a teendőim a feleségem egyre biztatott, hogy megint írjak, és amit írok, azt publikáljam is. Ő már évek óta olvasott olyan internetes irodalmi portálokat, mint például a Virtus és a Héttorony, ezekre regisztráltam azután én is. Bár régebben nem érdeklődtem a számítógépek és az internet világa iránt, mára mégis beletanultam. Eleinte prózákat publikáltam, de hamar rájöttem arra, hogy a mai rohanó világban az emberek nem engedhetik meg maguknak azt, hogy jobban elmélyedjenek egy-egy dologban, így inkább egyre rövidebb novellákkal, és versekkel próbálkoztam. 

- Versei egyáltalán nem szokványosak, egyedi ritmusuk varázslatos hangulatuk magával ragadja az olvasót.

- Azok a versek, amelyeket én írok tulajdonképpen feldíszített szabad versek. Van egyféle lüktetésük, helyenként összecsengnek benne a szóvégek és van egy-két belső rím is bennük. A dallamosságukon meglátszik, hogy régebben dalszövegeket is írtam. Ma már csak az igazán kiforrott dolgokat viszem papírra. Rájöttem, hogy indulatból nem lehet verset írni, vagy ha mégis abból születik, akkor félre kell tenni egy időre érlelni. A vers az csak úgy jön. Ha az ember „áldott állapotba kerül” akkor le kell ülni és le kell írni. Ha nincs ilyen állapot, akkor nem kell írni, vagy legalábbis nem érdemes.

-A most megjelenő könyve mégsem verseskötet, hanem három kisregén kapott helyet benne. Bemutatná?

- Igen, szívesen. Tulajdonképpen eredetileg csak a gyermekeimnek akartam leírni azokat a dolgokat, amelyek az én életemben fontosak voltak. Így született meg a három kisregény melyek időrendben nagyjából az 1942 és 1962 közötti időszakot ölelik fel. Első kisregényemet 2008 januárjában írtam. A címe: „Végig a Nagyutcán”. Arról a Battonyáról szól, amelyben én kisgyermek voltam, az első eszmélésemtől úgy nyolc éves koromig. Az én világom akkoriban a Fő utca első tizedére, a Május TSZ irodától a sarki boltig terjedt. A mostani Hermann Gmeiner Óvoda helyén állt a Kasza iskola, oda jártam iskolába. Az akkori élményeimről szól ez a kisregény, melynek folyatásaként a másikban a nyolc éves koromtól a tizennégy éves koromig terjedő időszakot írtam le. Akkorra a világ körülöttünk nagyon megváltozott. Az 56-os forradalom sok embert elvitt az utcánkból, mások talpa alól pedig a téeszesítés húzta ki a talajt, amikor például a gépesítéssel az olyan szakmák gyakorlatilag megszűntek, mint például a kovács, a bognár és a szíjgyártó. A mi szomszédunkban pedig konkrétan ilyen szakmájú emberek laktak. Ekkoriban az Árpád tér, a temető és a Gödrösök egy olyan élettér volt, ahol az itt élő számos gyerekből összejött egy csapat. A „Mezítlábas mennyország” című kisregényben, azt írtam meg, hogy hogyan éltünk mi itt gyerekek, hogy mennyire nem számított nekünk akkor, milyenek a gazdasági, politikai és egyéb körülmények. 

- Ezek szerint azzal a kisregénnyel kezdődik a könyv, amelyet legkésőbb írt. Utolsókból lesznek az elsők?

- Volt nekem egy borzasztó nagy adósságom. Édesapám 9 évet töltött el az életéből egyenruhában, bár nem volthivatásos katona, hanem bevonult, letöltötte a tényleges szolgálatot, leszerelt, kitört a világháború, behívták, front, visszajött, megint behívták. Budapest ostrománál hadifogságba esett, elvitték és 1947 tavaszán került elő, így születhettem meg én 1948-ban. Mindeközben anyámmal leveleztek és ezek a levelek a mai napig megvannak. Amikor az elmúlt télen a kezembe vettem ezeket a leveleket, és hatásukra elkezdtem írogatni, tudatosult bennem, az, amit egyébként már Thomas Mann is leírt, hogy az ember azt hiszi, hogy a saját boldogságát keresi, miközben csak egy láncszem, egy olyan láncban, amely összeköti az előző nemzedékeket a következő nemzedékkel és ő akarva akaratlanul is azon az úton megy, amit az elődei kitapostak neki. Ezt úgy próbáltam formába önteni, hogy rávetítettem az egész „úton való járkálás” dolgot a Csanádi háton végigmenő Mezőhegyes-Battonya-Dombegyház-Kevermes-Lökösháza útra, amin én amúgy is nagyon sokat járok. Elkezdtem feszegetni azt is, hogy egy tájnak van egyféle hagyományrendszere, van termelési módja, és vannak nagy szellemei is. Ők azok a nagy emberek, akik valamikor ott éltek, nagy dolgokat tettek, amit azután örökül hagytak az utódokra, és hogy ez az egész szellemiség mennyire meghatározó. Visszakanyarodva oda ahonnan elindultam, az ember beleszületik egy tájba, egy településre, egy utcába, egy családba, és ezek a dolgok együttesen meghatározzák, hogy merre mehet és mi lesz belőle. Erről szól a „Szavakkal gyógyítsd sajgó sebem” című kisregény, ami időrendben az első lett. 

- Honnan jött az ötlet, hogy a három kisregény könyv formában is megjelenjen?

- 63 éves vagyok. Bár néhány antológiában szerepelnek verseim és néhány könyvhöz én írhattam az előszót, ez lesz az első saját kötetem, ami megjelenik nyomtatásban. A családom biztatott kisregényeim kiadására. A szüleim emléke miatt én is úgy gondoltam, hogy talán tényleg érdemes lenne, főleg azért, hogy papír formájában is megmaradjon, hisz az internetes portálok ma vannak, holnap nincsenek, elég egy rossz kattintás és úgy eltűnhet bármi, hogy soha többet nem találod meg. Amikor végül eldöntöttem, hogy kiadom, először is nekiálltam, és összefésültem a három kisregényt, hogy aki szerepel bennük, az mindháromban ugyanazon a néven szerepeljen.

- A szereplőknek nem a valódi nevük van a könyvben?

- Természetesen nem dolgoztam valódi nevekkel, bár néhány emberrel kivételt tettem. Az egyik a Kosár Matyi, aki akkoriban a mindenki által ismert trükkös tolvaj volt. Őt nem neveztem át, hiszen a neve már akkor is fogalom volt. Egyébként valóban nincs az átnevezésnek sok értelme, mert aki ott élt, az tudni fogja, hogy ki kicsoda, aki meg nem battonyai, annak teljesen mindegy.     

- A könyvkiadás nem egyszerű feladat.

- Valóban nem volt az. Ma Békés megyében nincs is kiadó, ezért magánkiadásban készült a könyv és mindössze 300 példányban. A tótkomlósi Petrina László nyomdájában készült, aki munkakapcsolat révén régi ismerősöm. Úgy fogtunk neki Lacival, hogy ha már csinálunk egy könyvet, akkor a tartalomtól függetlenül legyen szép az a könyv. A borítón apám arcképe lesz, amit a hadifogságban rajzolt egy tábori lapra magáról és küldött haza anyámnak, mert apám festett is. A könyv 260 oldalas lesz, a részeket Gergő fiam grafikái választják el egymástól, aki nagyapjától örökölte tehetségét. Igazi családi vállalkozás lesz a könyv, hisz Dezső fiam tanított meg a számítógépet kezelni, hogy írhassak és mint már mondtam is, a feleségem beszélt rá, hogy újból írni kezdjek. 

- Kinek ajánlja a könyvet olvasásra?

- Ezt Fejes Pista barátom nagyon jól leírta könyvismertetőjében: „Ajánlom e könyvet azoknak a 60-as, 70-es éveikben járóknak, akik emlékezhetnek e korra, környezetre, és emberekre. De szolgáljon tanulságul a fiatalabb korosztálynak is!”

- Miért érdemes elolvasni?

- Úgy gondolom, hogy könyvem gördülékeny stílusú, jó olvasmány és érdeklődésre tarthat számot, hisz rólunk szól, azokról az emberekről, akik itt éltek, akik itt éltünk. Az olvasóban gondolatokat inspirál és kérdéseket vet fel, miközben megismeri azt, hogy kik és hogyan éltek itt. Például azt a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy 1942-ben élt itt Battonyán 13600 ember, de még 1962-ben is 12600. Talán elgondolkodik azon is, hogy miért tudtak megélni itt akkor, és miért nem tudnak ma megélni ennyien, sőt lassan hatezren sem. Persze közben ugye sok minden megváltozott: a politikai-gazdasági környezet, a termelési mód és mi magunk is. Ma másmilyen emberek élnek itt, mint akkor éltek. Aki elolvassa, rájön majd, hogy miben változtunk meg, és hogy mi az ami nagyon hiányzik belőlünk, ami miatt mi nem boldogulunk, és amivel boldogultak az elmúlt évtizedek emberei – persze ők sem voltak jobbak nálunk, sem pedig hibátlanok. Emellett szeretném még tudatosítani azt is, hogy attól, hogy 1950-ben két megyét megszüntettek és ezek közül az egyik Csanád Megye volt, attól Csanád, mint táj, és mint néprajzi egység létezik ma is, és mi csanádi emberek vagyunk.

- És aki mindezek után kedvet kapott a könyv elolvasásához hogyan juthat hozzá?

- Eljöhet például a könyvbemutatóra, ami november 25-én 16 órakor lesz a könyvtárban. Ezen kívül – mivel a könyv terjesztését is mi magunk oldjuk meg – a könyv a készlet erejéig megvásárolható lesz a Petőfi téren található Cyber-e Számítástechnikai Szaküzletben, a Fő utcai Ékszer és Ajándékboltban, a könyvtárban, valamint egy gyomai könyvesboltban is.

szöveg és fotók : Ötvösné Oláh Szilvi

Könyvbemutatón jártam : Dr Schmidt Gábor - Az 1848/49-es szabadságharc battonyai vonatkozásai

Október 6-án délután 5-kor zsúfolásig megtelt a könyvtár. Volt aki hivatali kötelezettségéből adódóan jött el, volt aki illendőségből és jónéhányan - mint jómagam is - érdeklődésből. Miután Dr Palkó Lajosné könyvtárigazgató köszöntötte a megjelenteket Dr Karsai József régi-új polgármester vette át a szót és örömét fejezte ki a sok ember láttán. Többek között röviden elmesélte a könyv történetét és kifejezte abbéli vágyát is, hogy Battonya más történelmi eseményeiről is készüljenek hasonló művek. Ennek a könyvnek ott a helye minden battonyai könyvespolcán, ezért bárki kér belőle ingyen hozzájuthat majd. Ha elfogy nyomatnak újabb adagot is, amit szintén a város költségvetéséből finanszíroznak. A beszéd rövid kivonata a könyv hátulján olvasható :

Dr Karsai József említést tett még a könyv borítóján is szereplő, Battonyához és a battonyaiakhoz köthető nemzetőr zászlóról, aminek a reprodukált változatát már meg is rendelték, és a város zászlója mellett lesz elhelyezve.
Ezután Dr Schmidt Gábor következett, aki elmondta, hogy a könyv megjelenését (tizen)évek óta tartó komoly gyűjtő- és kutatómunka előzte meg, melyet még a helytörténet kutatásában jeleskedő elődei (Dr. Takács László, Silló József, ifj. Palkó Lajos, Fejes István, Kun Barna és Bajusz György - az 1990-es években működő helytörténeti munkacsoport tagjai) kezdtek el. Ezeket az anyagokat összerendezve és a még érintetlen forrásokat feldolgozva készítette el a Battonya mezőváros szabadságharcbeli történetét összefoglaló (és szerintem is érdekesnek ígérkező :) ) könyvét, melyet projektor segítségével bővebben is bemutatott.
Búcsúzóul a könyvtárosoktól minden részvevő kaphatott egy példányt.